A jókedv rendje – szaléziak című tárlat megnyitóján az államtitkár, a szombaton kezdődött szalézi centenáriumi év védnöke úgy fogalmazott: nem a rendtagok létszáma határozza meg a rend jelentőségét, hanem a tevékenységük. Emlékeztetett arra, hogy Bosco Szent János az ipari társadalom korában alapította a rendet, és választ tudott adni az akkori kihívásokra, amelyek ma is aktuálisak: felkarolta az elesett, elhagyott gyermekeket.
Adriano Bregolin szalézi rendfőnöki vikárius köszöntőjében arról beszélt, hogy a centenáriumi évvel „a nevelést ünneplik”, mert „a mai fiatalokat ugyanolyan ügyesen kell nevelni, amint tették azt a szerzetesrend elődei”. Hangsúlyozta: a keresztény nevelőknek és az állami vezetőknek, valamint az iskoláknak, a családoknak és a civil szervezeteknek tudniuk kell együttműködni.
Ábrahám Béla, a szalézi rend magyarországi tartományfőnöke köszöntőjében rámutatott: a szalézi rend 132 országban tevékenykedik, a magyarországi rendtartomány pedig létszámát tekintve a legkisebb, de reményét fejezte ki, hogy a centenáriumi év nagyon sok fiatalt szólít majd meg. Megemlítette, hogy a „küszöbén vannak” annak, hogy néhai rendtársukat, Sándor Istvánt boldoggá avassák.
A rendezvény keretében Ábrahám Béla jubileumi szalézi emlékérmet adott át Adriano Bregolinnak, Havasi Józsefnek, a rend kommunizmus utáni magyarországi újraindítójának, a szlovéniai tartományfőnöknek, valamint a szlovák és az osztrák rendtartomány képviselőinek, illetve Hölvényi György egyházügyi államtitkárnak, Völner Pálnak és Puskás Tivadarnak, Szombathely polgármesterének.
A Don Bosco-díjat a magyarországi tartományfőnök átnyújtotta Khirer Vilmos pápai prelátus, kanonok, bírósági helynöknek, aki a kitüntetést az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola alapítójaként kapta, illetve Verbényi István protonotárius, kanonok, püspöki tanácsosnak, aki az albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolát alapította. A Savio Szent Domonkos-díjat – amit olyan fiatal kaphat meg, aki legalább öt évig aktívan segíti valamely szalézi intézmény életét – Marsiczki Roland balassagyarmati szalézi animátor (úgynevezett „lelkesítő”) kapta.